Ez volt a Gazdasági rádió kicsit sem hatásvadász cikke a frank erősödéséről tavaly december 23-án. Akkor tényleg úgy látszott.
"Olyannyira igaz ez, hogy már az 1.25-ös szint alá erősödött a frank az euróval szemben. Ez a forinttal szembeni kurzus alapján egy ideig 221 forint fölötti svájci frank árfolyamot hozott magával. Kondrát Zsolt, az MKB Bank vezető elemzője azt mondta a Reggeli Monitorban, hogy A frank erősödése egyelőre nem állt meg. Minden attól függ, hogy a frankerősödés mennyire lesz káros hatással a svájci gazdaságra. Ha ez jelentős mértékű, akkor léphet közbe a jegybank, és esetleg a FED-hez vagy az Európai Központi Bankhoz hasonló likviditáskönnyítő programot indíthat be. Erről egyelőre azonban nincs szó. "
Ahhoz képest ma már 207 forint alá került a frank. Ha így haladunk tovább 2 hét múlva 200 alatt leszünk. A február 28-ai 600 milliárdos megtakarítási program kihirdetésekor gyengülni fog a forint, de addig a várakozások miatt folyamatosan erősödik. Úgy tűnik nagyon sokat. Természetesen az EURCHF sem mellékes, hiszen a pénteki egyiptomi válság miatt 1,28-ra esett vissza, ma viszont már megint 1,30. A lényeg, a forint elszakadni látszik kelet-európától. Míg a zloty oldalaz a forint száguld.